Business coaching - Amikor a coachee nem akar coachee lenni
Még azoknál a cégeknél is, ahol a dolgozók már találkoztak a business coachinggal, a HR vagy a vezetés ellenállásba ütközhet, amikor coaching folyamatot ajánl a vezetőknek a szervezetfejlesztés és vezetőképzés részeként. Ha a vezető már vett részt business coachingban, és pozitív tapasztalatokat szerzett, coacha támogatásával elérte a folyamatra kitűzött céljait és tudott fejlődni, valószínűleg nincs szükség meggyőzésre, bár előfordulhat, hogy ő is úgy véli, munkabéli leterheltsége miatt most nincs ideje az ülésekre vagy jelenleg ő sem érzi szükségét a fejlesztésnek.

Ha a vezető még sosem volt coachee (ügyfél) business coaching folyamatban, akkor „időpocsékolásnak”, egy újabb kötelezettségnek, feladatnak tűnhet számára a dolog és valóban ellenállást válthat ki, annak ellenére, hogy a HR és a vezető felettese jól látja, hogy jelentősen profitálhatna a vezető a fejlesztésből.
Sok esetben a business coaching ismeretének a hiánya a legfőbb oka a kétkedésnek, mert a vezető nem tudja, pontosan hogyan, miben tudja támogatni a coacha. Amennyiben a cégünknél nincsen megfelelően kommunikálva a coaching fogalma és előnyei, azt érezheti a leendő caochee, hogy valamit rosszul csinál, a főnöke és a cége nincs vele megelégedve, ezért „meg akarják javítani”. Ez rossz érzést generálhat, valóban ellenállást szülhet. A coachee úgy fog tudni eredményesen dolgozni a business coaching folyamatban, hogy ő is érzi annak létjogosultságát és átlátja, mit nyerhet vele. Előfordulhat, hogy a „beutalt” ügyfél nem teszi bele a kellő munkát a folyamatba, nem nyitott új dolgok kipróbálására, a változásra, és ezért csalódással zárul a folyamat, mind a coachee, mind pedig a felettese és a vállalatunk számára.
Mit lehet tenni, hogy megszűnjön az ellenállás a business coachinggal szemben?
Az időhiány talán könnyebben orvosolható, azonban érdemes mélyrehatóan megvizsgálni cégünk működését, hogy kedvező-e a vállalati kultúra a business coaching számára és hogy mindenki maximálisan tisztában van-e annak pozitív hozadékaival.
Ha cégünknél a vezetők megmondják a beosztottjaiknak, mit, hogyan csináljanak, ahelyett, hogy kreatív és innovatív saját megoldások felfedezésére buzdítanák őket, akkor a vállalati kultúránk nagy valószínűséggel nem kedvez a coachingnak. Ha a fókuszban inkább a rövid távú eredményesség áll a hosszú távú előrevivő célkitűzések helyett, ebben az esetben szintén nem lesz kedvelt és elfogadott eszköz a business coaching, mivel annak a szervezetet átható eredményei leginkább hosszú távon mutatkoznak meg. Ha a napi 24 órás rendelkezésre állás az elvárás (telefonhívásokat azonnal fogadni kell, e-mail-ekre (szinte) azonnal válaszolni kell), akkor nehéz a coacheenak fókuszban maradnia, az érzelmeit megosztania a coaching ülés során.
Jótékony hatások
A vállalati kultúrában eszközölt változások nem egyik napról a másikra történnek és bizonytalanságot, nyugtalanságot okozhatnak. De érdemes mielőbb elindítani az átalakulás folyamatát, mert a business coaching elfogadása mellett hosszú távon számos egyéb pozitívumát is érezni fogjuk vállalatunk változásának. Ilyen lehet például a hatékonyabb munkavégzés, kedvezőbb eredmények, a jobb, támogatóbb munkahelyi légkör, a megnövekedett dolgozói elégedettség és a csökkent fluktuáció. Ha pedig már változtatunk, érdemes a teljes szervezeten belül coaching szemléletű cégkultúrát és menedzsmentet meghonosítani.
Így népszerűsítsd!
A business coaching előnyeinek megismertetése a dolgozókkal szintén hosszú távú feladat. HR-esként, management tagként többször, több fórumon érdemes leülni a beosztottakkal erről beszélgetni, és ha vannak saját élményeink, azokat mindenképpen megosztani velük. Felajánlhatunk coaching képzést az arra nyitott vezetőknek, hogy „belülről” ismerhessék meg ezt az eszközt. Igen hatékony segítség, amikor a vezető coaching szemlélettel irányítja a csapatát, akik így első kézből tapasztalhatják meg annak rendkívüli hatásait és így ők maguk is nyitottá válhatnak arra, hogy coacheekent részt vegyenek business coachingban. Érdemes fontolóra venni pilot folyamatok indítását, majd felkérni az abban ügyfélként résztvevőket, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat, benyomásaikat kollégáikkal, ezzel hatványozottan elősegítve a coaching hasznosságának megismertetését.