Coaching eszközök

Talán meglepő, de már az ókorban is ismerték és használták a coachingot, még ha akkor nem is így hívták ezt a támogató tevékenységet. A legnagyobb görög filozófusok coachok is voltak egyben, akik uralkodókat, politikusokat, filozófus növendékeket és tulajdonképpen minden melléjük szegődőt coacholtak, azaz segítettek jobban megismerni önmagukat, gondolataikat, feladatukat.

Beszélgessünk!

Szókratész óta ismert a „beszélgetve tanítás” módszertana. Az ókori görög filozófus egy sort sem vetett papírra, hanem séta közben, beszélgetve, kérdések útján adta át tudását az embereknek. A coach feladata, munkamódszere is nagyon hasonló. Legfontosabb coaching eszközeink az előrevivő kérdések, reflexiók és visszatükrözések. Munkánk gyümölcse pedig az ezekre adott válaszaid, reakcióid. Azt tartjuk, nincsenek rossz válaszok. Minden bizonytalanság újabb kérdéseket szül, amelyek egyre pontosabb és egyre fontosabb válaszokhoz vezetnek.

Milyen más coaching eszközök vannak még?

A fent említettek mellett sok más eszközt is használhatunk. Ezeket mindig az adott helyzethez illeszkedően vesszük elő, ha szükségét érzed, de kedvcsinálóként párat itt is bemutatunk.

Johari ablak

A Johari ablak az önismeret egyik legelterjedtebb modellje. A modellben két dimenzión keresztül tekinthetünk magunkra, egyrészt ahogy „Én”-ként ismerjük magunkat, másfelől pedig úgy, ahogy „Mások” látnak minket. A modell mindkét dimenziójában megjelenik az ismert és az ismeretlen faktor. Az önismeret fejlesztése során arra törekszünk, hogy az “Aréna” területe minél nagyobb legyen.

Coaching kártyák (Points of You, OH!, At My Best)

A coaching kártyák mára már egyre ismertebb eszközök, amelyeket tréningeken is gyakran használnak, sőt, képekkel való asszociációkra társasjátékokat is fejlesztettek (Dixit). Segítségükkel új, kreatív megközelítéssel ismerkedhetünk önmagunkkal, az éppen aktuális problémánkkal. A képek olyan asszociációkat indíthatnak el Benned, amelyek teljesen új felismerésekhez, megoldásokhoz vezetnek.

GROW Modell

A GROW (növekedés) egy betűszó. A benne található kifejezések, illetve lépések segítségével szemléletessé válik a coaching során kibontakozó fejlődési folyamat. Goal: cél, azaz mit akarsz elérni? Reality: valóság, azaz mi a helyzet most? Options: lehetőségek, azaz mit tehetnél? What: mit fogsz tenni, hogy elérd a célod?     

A McClelland motivációs teszt azt vizsgálja, mi hat ránk a leginkább céljaink elérése során.

A „Fejezd be a mondatot…” gyakorlat az önbizalom növelés eszköze.

A „Szociális atom” elkészítése révén megismerhetjük egyéni szociális hálónkat, illetve minőségi kapcsolatainkat. 

A Varázsbolt egy remek „játék” és képzeletbeli hely: olyan képességeket adhatunk-vehetünk itt magunknak, amikre szükségünk van céljaink eléréséhez, de úgy érezzük, egyelőre nem rendelkezünk velük, vagy éppen szabadulni szeretnénk tőlük. 

Az Életkerék egy önismereti eszköz, amely segít megtalálni az életedben azokat a részeket, amikben változtatásokra, fejlődésre van szükséged. Miután rájöttél életed melyik területén „döccen” a kerék, könnyebben fog menni az egyensúly elérése.

A SWOT elemzés elterjedt elemzési, tervezési eszköz. Ismét egy angol betűszóról van szó, erősségeinket (Strengths), gyengeségeinket (Weaknesses), lehetőségeinket (Opportunities) és a veszélyeket (Threats) térképezzük fel, hogy sikerülhessen elérni céljainkat.  

Ha vizuális típusú ember vagy, a „Kép montázs” kiváló kreatív eszköz arra, hogy megtaláljuk valódi érdeklődésedet, hivatásodat. 

A 180 fokos és a 360 fokos értékelések a szervezetfejlesztés során használt eszközök. A 180 fokos értékelés a hierarchia mentén halad, ebben az esetben a vezetők értékelik beosztottjaikat. A 360 fokos felmérés ehhez képest teljesebb képet ad. Az értékelt személy munkavégzéséről alkotott nézőpontokat hasonlítjuk össze benne: különböző munkatársainak (vezetőinek, azonos szintű kollégáinak, beosztottainak, ügyfeleinek, stb.) véleményét és saját önértékelését vetjük össze. 

A tevékenység-aktivitás napló segítségével időgazdálkodásunk hatékonyabbá válhat, a mindennapi tevékenységeinket láthatóvá tehetjük a magunk számára. Egy táblázatban vezetjük órás bontásban, mikor mit csináltunk, milyen aktivitással, illetve, hogy az adott tevékenység mennyire jutalmazott minket. 

Az NLP (neuro-linguistic programming) eszköztárából többek között olyan helyzetekben alkalmazunk gyakorlatokat, amikor szeretnél a kimondott szavak és szimbolikus tettek erejével elérni egy vágyott célt vagy viselkedést.