Állásinterjú kérdezz-felelek

Dankó Adrienn business coach, karrier coaching specialista, vezetőkiválasztó, karrier tanácsadó

Szerző: Dankó Adrienn
2022. Szeptember 27.

Egy vezető ügyfelünk ezzel a problémával érkezett egyik karrier tanácsadásunkra „Nem megy az állásinterjú. Számos helyre beadom az álláspályázatomat, be is hívnak interjúkra, de az első körös interjún túl szinte sosem jutok. Több mint tizenöt éves karrierem során pedig már sok állásinterjún vettem részt, és én is rendszeresen interjúztatok, tudom, mikre kell odafigyelni.”

Állásinterjú kérdezz-felelek

Kezdetnek átnéztük, ügyfelünk milyen válaszokat szokott adni az állásinterjún felmerülő kérdésekre. A „Miért szeretne munkahelyet váltani?” kérdésre azt felelte, hogy nem kedveli a mostani felettesét, munkatapasztalataként a feladatait listázta, és a „Milyen területeken kellene még fejlődnie?” kérdés kapcsán elmondta, hogy az időgazdálkodásán, határidők betartásán még lenne mit javítania.

Megfogalmazások és hangsúlyok


Az a benyomásunk támadhat, hogy jól megválaszolta az állásinterjúkon feltett kérdéseket, ha azonban jobban megvizsgáljuk őket, kiderül, hogy professzionálisabb válaszokat is lehetett volna adni. Hiszünk az önazonosságban és az őszinteségben, abban, hogy nagyon fontos a bizalmi kapcsolatot már az első találkozáskor, az állásinterjún megalapozni a potenciális jövőbeli munkáltatónkkal, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan fogalmazzuk meg és hangsúlyozzuk a mondandónkat.  

A munkahelyváltás miértjére elmondhatjuk az állásinterjún, hogy más elképzelésünk van a jelenlegi cégünk jövőjéről, eredményeinek a legoptimálisabb eléréséről, vagy akár a mi jövőbeni karrierünkről, (ha éppen ezzel van gondunk), mint a főnökünknek. Bár többször kezdeményeztük, nem sikerült tisztázni a véleménykülönbségeket, így úgy érezzük, egy másik munkahelyen jobban ki tudnánk teljesedni és tudásunkat is megfelelőbben tudnánk kamatoztatni. Ne arról szóljon a válaszunk, hogy a főnökünket becsméreljük, hanem arról, mi mit, hogyan tettünk meg azért, hogy javuljon a helyzetünk és térjünk ki arra is, mit tudunk adni következő munkahelyünknek.

Amikor a szakmai hátteredről kérdeznek az állásinterjún, ezt mondd!


A feladataink felsorolása, főként egy vezető pozícióban, nem fog megkülönböztetni minket az összes többi pályázótól, pedig pontosan ez lenne a cél, amikor az állásinterjún a munkatapasztalatunk kerül szóba. Azt érdemes elmondanunk, hogy mivel tudunk többet, mint más pályázók, és az eddig elért eredményeinkre hasznos koncentrálnunk. Ahelyett, hogy azt mondanánk például, hogy a marketing startégiáért felelünk, részletezzünk egy kihívásokkal teli vagy jelentős eredményekkel záruló konkrét feladatot és azt, mi hogyan járultunk hozzá a sikerhez. 

Hogy miben kell még fejlődnünk? Szinte bármit válaszolhatunk az állásinterjún, ami jelenleg még valóban a gyengeségünk, de a lényeg az, hogy a negatív állítást pozitív kicsengéssel zárjuk. Mondjuk el, hogy az időgazdálkodásunk fejlesztésre szorul, de már letöltöttünk egy app-ot a telefonunkra, amely figyelmeztet a határidők betartására, vagy több hete ezen a témán dolgozunk a coachunkkal, ezért már a fejlődés útjára léptünk.