A rejtett motiváció áll gyakran a változás útjában
Vezetőként hogyan segíthetsz munkatársadnak, hogy elérje azt a rég vágyott viselkedést, amivel még jobban hozzá tud járulni közös sikeretekhez?
Mindketten tudjátok, hogy a határidők betartása mennyire fontos. Számtalanszor beszéltetek már erről, fontos feladatok mégis jelentős késéssel készülnek csak el. Valószínűleg valami rejtett motiváció áll a háttérben, ami miatt egyébként kiváló kollegád nem tud változtatni ezen a helyzeten.
Időnként a változáshoz vezető úton az erőfeszítéseink azért nem járnak sikerrel, mert még ha ideálisak is a körülmények, valamilyen meglévő, számunkra fontos érték, vagy régi trauma ezt nem engedi. Ennek feltárásában segít változási immuntérképünk felrajzolása, amelynek a módszertanát Robert Kegan és Lisa Lahey a Harvard Egyetem vezető pszichológusai dolgozták ki.

Hogyan lehet a változási immunrendszerünk a fejlődésünk gátja?
Ez a mószertan segít felfedeznünk azokat a rejtett motivációkat, amelyek a gátjai lehetnek a válozásnak. Előfordul, hogy hiába végzünk reális célkitűzést és tervezzük meg az oda vezető utat apró lépésekkel, mégsem sikerül a nem kívánt viselkedésünket megváltoztatni.
Miért is nevezték el a fenti pszichológusok változási immuntérképnek módszerüket? Azért, mert a rejtett motivációk megléte önmagában nem rossz dolog, ellenkezőleg! Az orvosi metafora, az immunrendszer azt jelképezi, hogy a rejtett motiváció - csakúgy mint az immunrendszer - csodálatos, rendkívül intelligens erő, amely védelmez, megóv bennünket. Így a változással szembeni ellenállás tekinthető értéknek, vagy az erő forrásának is. Hiszen azok a viselkedések, amiket meg szeretnénk változtatni, jelenthetnek számunkra előnyöket is. Pédául, ha kollégád azért késik gyakran a feladatok teljesítésével, mert nagyon alapos, valószínűleg azok a feladatok, amiket megcsinál, nagyon jó minőségben készülnek el, ami nagy elismertséget biztosíthat számára.
Ahogy azonban a szervezetünk immunrendszerének túlműködése is az allergiás tünetek megjelenéséhez vezet, és végső soron szenvedünk tőle, úgy a változással szembeni immunitásunk is hátrányunkká válhat, ha megakadályoz bennünket abban, hogy személyiségünkben, önismeretünkben, önreflexiónkban fejlődni tudjunk. A fejlődésünkhöz munkára kell fognunk az eszünket és a szívünket egyaránt. Szükség van arra, hogy reflektálni tudjunk a gondolkodásmódunkra, az un. sémainkra, és ugyanakkor ne csak az eszünkkel próbáljuk megérteni ezeket, hanem hagyatkozzunk az érzelmi intelligenciánkra, és az érzéseinket is figyeljük meg. Mi az, amitől félünk, mi az ami szorongással tölt el bennünket. Akkor vagyunk képesek fejlődni, ha bátran szembenézünk félelmeinkkel és ezeket legyőzve haladunk előre. Legtöbb esetben meg fogjuk látni, hogy a mások szeretetének, elismerésének elvesztésétől való félelmünk alaptalan: ha felvállaljuk érzéseinket és megosztjuk a számunkra fontos emberekkel, a segítségünkre lesznek majd, és segítik személyes fejlődésünket. Ha sikerül a változással kapcsolatos szorongásainkon felülkerekedni, látni fogjuk, hogy sok mindenre képesek vagyunk, amiről korábban azt gondoltuk, hogy nincs hozzá elég akaraterőnk.
Nézzünk egy példát a rejtett motiváció feltárására!
Segít a rejtett motivációkat és a változással szembeni immunitást megérteni Dávid esete, aki felsővezetőként rengeteg munkát vállalt magára. Az új lehetőségek mindíg elvonták a figyelmét, kész volt szabadidejét is feláldozni, hogy az elvállalt feladatokat teljesítse, és gyakran alábecsülte a fontos és sürgős feladatok időigényét. Kipróbált új időgazdálkodási módszereket és tapasztalt is némi fejlődést, jelentős változást azonban nem sikerült elérnie. Immunktérképének felrajzolása során arra kereste a választ, mi is az a “nagy dolog”, amit szeretne elérni, és arra jött rá, hogy jobban kellene delegálnia a feladatokat. Dávid nem volt ezzel egyedül, ez az egyik leggyakoribb terület, amellyel vezetőfejlesztés során találkozunk, de persze a háttérben más és más okok állnak. Amikor Dávid business coaching folyamatban azon dolgozott, hogy mi lehet az ő rejtett motivációja, rájött, hogy azért nem kér segítséget, mert ha ezt tenné, úgy érezné mások végzik el helyette az ő munkáját. Önállótlannak, felületesnek érezné magát, és többé nem lenne értékes ember. Mindez neveltetéséből eredt, mert azt tanulta meg, hogy az értékes munkát a munkásemberek végzik el a saját maguk két kezével. Miután felismerte ezeket a rejtett hiedelmeket, sőt a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket is megértette és megélte, sikerült kitágítania gondolkodásának kereteit. Tudott már úgy tekinteni saját munkájára, hogy az benne az értékes, ahogy biztosítja munkatársai számára a hatékony munkavégzés feltételeit és lehetőségeit. Ezután stratégiai gondolkodásra, tervezésre tudta szánni az idejét, és lehetővé tudta tenni munkatársainak hogy ők is megélhessék az önhatékonyság érzését.
Az életmódváltás sikertelensége mögött húzódó lehetséges rejtett motiváció
Petrának nehézséget jelentett megszabadulni 15 kilótól. Nem tudott változtatni azon a szokásán, hogy a munkahelyén 10 perc alatt fogyassza el az ebédjét, ami nem segítette az életmódváltását. Kiderült, hogy azért nem tudta ezt megváltoztatni, mert volt egy alaphiedelme, miszerint ha nem elég hatékonyan végzi a munkáját, nem elég értékes tagja a társadalomnak. Ez a hiedelem meggátolta őt abban, hogy több időt és energiát szánjon az egészséges étkezésre. Először ezt a rejtett motivációt kellett felismernie, hogy az életmódján is tudjon változtatni.
Ha Te, vagy munkatársad régóta próbálkoztok megváltoztatni valamilyen viselkedést és nem sikerül igazi eredményeket elérni, nem árt feltenni többek között azt a kérdést: mit vesztek el, ha elérem a változást, amit szeretnék? Munkatársad lelki immunrendszerének megismerése rávilágít a rejtett motivációira, lehetőséget teremt ezek újraértelmezésére és a vágyott változás elérésére. Valószínű, hogy ez akaraterővel, fogadalommal kevésbé lesz megvalósítható.
Ha támogatásra van szükségetek, hogy végigmenjetek ezen az úton, keress bennünket itt!
A rejtett motivációról Robert Kegan és Lisa Laskow Lahey: Immunis a változásra című könyvében olvashatsz még többet.