Vezetői kompetenciák járvány idején

Az elmúlt időszak jelentősen átformálta a munkahelyi világunkat és a folyamat még közel sem zárult le. Megváltozott, hol és hogyan dolgozunk és az is, milyen a „jó” vezető, milyen vezetői kompetenciák kerülnek előtérbe, hogy az átformálódott környezetben, az online világban is sikerre vihessük csapatunkat és cégünket.

Vezetői kompetenciák járvány idején

Ami mára megszokottá vált, az a járványhelyzet előtt még sokaknak jelentett kihívást és újdonságot Magyarországon. 2019-ben csak néhány százalékunk dolgozott rendszeresen vagy akár ritkán home office-ban. Az otthonról dolgozó csapat irányításához másfajta vezetői kompetenciák, hozzáállás szükséges, mint amelyeket az irodában hatékonyan alkalmaztunk.

A legfontosabb vezetői kompetenciák most


Nélkülözhetetlen a nagyobb szabadság és fontos a kevesebb ellenőrzés és irányítás. A beosztottainknak meg kell adni a teret, hogy megláthassák eddig fel nem fedezett lehetőségeiket, meghatározhassák saját teljesítő képességüket és munkavégzésükre összességében nagyobb befolyással legyenek. A hitelesség, szavak helyett a tettek, a transzparencia, a vezetői sérülékenység kimutatása lényegesebbek, mint valaha. A nagyobb szabadsággal mind a beosztottak, mind a vezetők számára kiemelten fontossá válik az önismeret, az önfejlesztés.  A változás maga sokak számára új vezetői kompetenciákat, adaptációt és rezilienciát kívánhat meg. Van olyan vezető, akinek a régi, jól bevált hatékonyság fókuszú vezetés helyett ez káosznak tűnhet, azonban a pozitív hozadékok felülírhatják a félelmeket.

Új vezető születik


A mostani helyzet nagyszerű alkalom arra, hogy meghatározzuk, akár újraépítsük vezetői énünket. Egységesítünk, micro-menedzselünk? Vagy építünk a beosztottaink saját vezetői kompetenciáira, különböző szakértelmére, hátterére? Ha azt vesszük észre, hogy nehezen engedjük ki a kontrollt a kezünkből, érdemes a saját vezetői kompetenciánkba vetett hitünket erősítenünk, például business coachingban.